A kapcsolatunk elejétől fogva vannak nők rajtam kívül az életében. Mindig éreztem, s tudtam, hogy ez nem normális. Régi exekkel kapcsolattartás, vacsora, nők fotózása, rosszlányok.... Miért nem léptem ki? Most már tudom, hogy nem én vagyok a nem elég, hanem ő a nem normális. Nem vagyok pszichiáter, nem tudom, hogy mennyire nárcisztikus, de a témáról eddig olvasva, azt hiszem eléggé. Ezért nem tudtam, tudok kilépni.

A héten (csütörtökön) megint üzenetváltás a "kedves" ismerőssel. Megírta neki, hogy hétfőn a háziorvos felírt neki gyógyszert, stb...erre V.H-O Á superpowert küld neki, F pedig még az ünnepek előtt szeretne találkozni vele. Hogy rohadjon meg!! Irogatnak egymásnak, miután F nekem ír, hogy éhezik a csapat, azaz ő és a kutyák. Én miért kellek neki??? Már nem vagyok az az odaadó, gondoskodó nő, aki voltam 16 évig. Mégis kurva szarul érzem megint magam!

Eleinte nagyon vicces volt, szórakoztató.Talán ott csúsztam meg, hogy felnéztem rá. Példakép volt, inspirált, hogy még kihozzak valamit magamból, pedig végülis középvezető voltam, biztos állással, amikor megismerkedtünk.

Az első "közös" karácsonykor 23-án ünnepeltünk együtt, mert ő 24-én az exével és a lányaival volt, aztán elmentek síelni. A szilvesztert is egyedül töltöttem. Illetve a szüleimmel. Mondhatnám, hogy hozzá voltam szokva, hogy a szüleimmel búcsúztattam az óévet, köszöntöttem az új évet, de nincs így.

Áltattam magam azzal, hogy jobb a lányainak ahogy ők vannak az exfeleségével, persze ahogy vannak, amit játszanak, az azért nem normális. Nagyon nem. Ott kellett volna hagynom az első évben. De azt gondoltam, majd változik, s végre van aki szeret. Éveken keresztül ex-szel és lányaival télen síelés, nyáron nyaralás. Állítólag külön szobában, egyikük egyik lánnyal, másikuk másik lánnyal. Elhittem, nem foglalkoztam vele, persze borzasztóan zavart, mert miért nem mi ketten megyünk a gyerekeikkel, hiszen nekem is van egy gyerekem... DE tűrtem, mert a hétköznapokban úgy éreztem jól vagyunk. S persze azt az árszínvonala nem bírtam volna anyagilag , amit ő képvisel. A gyerekemmel kapcsolatban soha nem segített anyagilag. Ő az én és a családom "gondja" volt, még az apja is nagy íven tett rá....

Sok éven keresztül jól éltünk. Nem a pénze miatt szerettem bele, hiszen az elején nem tudtam, milyen anyagi háttér van mögötte. Az első karácsonykor is már drága dolgokat kaptam tőle. Ez mindig is feszélyezetett. Néha azt mondta "megérdemled". Akkor kínosan érintett, nem a megérdemlem vagy sem miatt, hanem mert - bár nem szegénységben nőttem fel - nem voltam hozzászokva a drága dolgokhoz. S zavart, hogy nem tudom olyan mértékben viszonozni. Az "értékversenybe" viszont sosem akartam beszállni. 

Cikáznak a gondolataim....

Az elmúlt évek alatt sokszor éreztem úgy, hogy titkol valamit előlem:

- a telefonja folyton a kezében, úgy tartja, hogy ne lehessen látni épp, mit ír, olvas rajta, ha az asztalra letette a kijelzővel lefordítva, nem mindig vette fel, ha hívták...

- ah elment otthonról, s kérdeztem mikor jön kb, a választ (nem mindig volt), "nem tudom",

- volt hogy lerobbantam autóval, próbáltam elérni, nem vette fel, holott ugye folyton  a keze ügyében volt/van a telefon...többször hívtam, hátha veszi a lapot, hogy nem unalmamban hívom, hiszen egyébként nem szoktam sűrűn hívni, de vissza se hívott, még órák múlva se...

Szóval gyanakvó voltam. Tudom, hogy "levéltitok", meg személyiségi jogok, meg minden de néha megnéztem, megnézem a telefonját. Most a V H-O. Á, régebben is voltak nők, akikkel találkozgatott, randizgatott, volt közöttük prominens, világhírű nő is, aki bár előttem, de állítása szerint el akarta hagyni miatta az ugyancsak világszerte ismert, amerikai külügyminiszter férjét... Vele ismeretségünk első évében állítása szerint azért találkozott Páriszban, hogy megmondja neki, hogy vége, mert rámtalált... 

Ma már- rengeteg pszichológiai írást, videót olvasva, nézve tudom, hogy ez a nárcisztikosságából ered, kell neki a figyelem. Ebből táplálkozik. Sok exnőjével tartja a kapcsolatot. Pár hónappal ezelőttig azt hittem, én vagyok kevés, de ma már tudom, hogy nem, mégsem tudom lezárni. Még.

Egy pszichológus ismerős tartott régebben terápiás írás wbrkshopokat, vagy valami olyasmit. Nem voltam, nem tudom, hogy mit is takar a terápiás írás, de én most ezt a virtuális naplót annak szánom a magam részéről. 

Hogy miért van rá szükség? 

Mert az elmúlt egy év történései, mármint  a saját életem, érzéseim, felvillanó múltbéli mondatok... elbizonytalanítanak. Miért történik mindez? Hol csúszott valami félre. 

2004 szeptemberben ismertem meg F-t egy társkeresőn, ahol már fent voltam egy ideje. Nem volt túl sok pasi az életemben. Volt egy óvodáskori, majd 2 általános- gimiskori plátói szerelmem, 17 éves koromban volt egy barátom, akit a nyári szünetben ismertem meg, de a tanév kezdete után a nagy távolság miatt én lezártam ezt a szerelmet. Aztán jött egy pár évvel idősebb srác, akibe szerelmes lettem, de nem talált viszonzást. A szalagavatóm estéjén megismerkedtem egy magas, kézilabdázó, üzletkötő sráccal, akivel kölcsönös volt a dolog, de pár hónap után azt éreztem, neki egy anyapótló kell, nem barátnő. Így dobtam. Apám nemtetszését fejezte ki: örülhettél volna, hogy a szívműtéteddel együtt valaki el akar venni feleségül. Akkor elvicceltem ezt, de így sok év után már nem annyira vicces, hogy a saját apám ennyire leértékelt. Nemsokkal ezután megismerkedtem a A-val, kihez egy év múlva férjhez mentem. Apám nem kedvelte. Családilag volt "szarkavarás" a házasságunk első évében. De erről majd máskor. A a gyermekünk megszületése után 4 hónappal elment ki külföldre dolgozni, elkezdődött a távházasság, de voltak céljaink, így tudtam, miért csináljuk. DE persze ez 8 év után, amikor már - normál értékek szerint nézve a dolgokat- mindenünk megvolt, nem ment simán. Eléltünk egymás mellett, aztán A elköltözött. Akkor először által, egy ablak előtt, mellettem A, s én arra gondoltam, hogy miért nem érzi, hogy szeretem, s hiányzik, s nem akarok elválni. Aztán mégis elváltunk. Persze szerinte én voltam az oka. Szar volt. A gyerek 8 éves. Mikor megmondtam neki, hogy az apja elköltözik, ha hazajön külföldről sem lakik majd velünk, csak azt válaszolta: anya, eddig is ketten voltunk. Akkor ez a mondat megnyugtatott, de ma már tudom, hogy a gyereknek is és nekem is jó lett volna, akkor egy pszichológussal feldolgozni az eseményeket. Nekem elvileg 2 évembe telt, meg túltettem rajta magam, hogy nem kellettem, hogy a gyerekemnek nem tudok családot teremteni....S elkezdtem társkeresőzni. Így találkoztam F-el, aki álnéven, 10 évet letagadva volt fent a társkeresőn. 

Emlékszem, először a Bazilikánál találkoztunk, ebédidőben. Meglepett a vicces, hihetetlenül bozontos szemöldöke. Még soha senkit nem láttam ekkora szemöldökkel. Vicces, kedves volt. Akkor mondta el, hogy álnéven van fent  a társkeresőn, mert sok ember ismeri... Valóban sok, és neves ismerőse van.

Rögtön az első randin elmondta, hogy nem rég vált el, de már 4 éve lehagyta a felesége a két gyerekével. Találkozgattunk. Összejöttünk. Boldog voltam , hogy mégis, a szívműtétemmel együtt kellek valakinek. Az első intim együttlétben, amikor lekerült rólam a blúz és látszottak a műtétek nyomai, kicsit ideges voltam, vajon mit szól. Nem foglalkozott vele. Megnyugodtam. 

Ma, 2022.12.12-én kicsit később keltem, végre aludtam 7 órát, s csak 2szer ébredtem fel. Ránéztem a telefonomra, üzenet várt F-től, aki a másik szobában aludt. Este 23:18kor írta:

"C, holnap reggel el kéne vinni Annamáriához, ez egyre rosszabb, meg tudod oldani a kutyákat?"

Este 11 után aludtam el, nem hallottam a másik szobából se köhögést, se semmit. Amikor lementem a nappaliba, még fényt se láttam kiszűrődni a szoba ajtaja alatt. 

Miután felkeltem, fél 8 körül lementem a kutyákkal a konyhába. F lépteit hallottam magam mögött, ő is lejött. Se köszönés, semmi, csak a kutyákat simizte. Én köszöntem rá,  mondtam hogy jól néz ki. Nem szóltam az smsről. "Jól vagyok már. De az este olyan rosszul voltam, írtam neked, hogy reggel elkéne vinni orvoshoz. 37,4 volt a lázam."...

Nem szóltam semmit, hogy a 37,4 nem láz, mert tudtam, hiába, illetve csak megsértődne, hogy nem ajnározom, hogy szegény milyen nagyon beteg...

Teakészítés, addig ő ül az étkezőasztalnál és nem szól semmit. 

Evés közben, miután nem hozta le a teflonját, odaadtam (volna) az enyémet, hogy hívja fel a háziorvost, elmúlt 8 óra. Majd fent felhívja. OK. 

Reggeli után összeszedtem magam, s indulófélben a kutyákkal, hallottam, hogy a háziorvossal beszél... Majd legyek szíves váltsam ki a gyógyszerét. 

A Szigetről visszafelé jutott eszembe, hogy az Auchanban is van patika, egyszerűbb ha arra megyek, ott váltom ki a gyógyszert, mint rohangálok: kutyákat lepakolni, átöltözni, patika, gyógyszert visszavinni Fnek, aztán mehetek boltba, stb. Logisztika. 

Mindeközben azon gondolkodom, hogy egy felnőtt embert miért is kellene egy kis megfázással orvoshoz vinni, hisz el tud menni saját maga is. Egy hónapja nekem is fejt a torkom, tudta, mégsem foglalkozott vele. Egy nézeteltérés miatt bevágta a durcát. Igaz, nem voltam lázas, csak nem volt jó a közérzetem, de eszébe se jutott, hogy felhívjon, hogy vagyok. Lent volt Szgyhegyen.

Hát, ennyit a szerepről és a gondoskodásról. 

Szóval lelogisztikáztam a gyógyszert, aztán a vásárlást, mindent. A délután folyamán még csirkemellet is sütöttem, az volt a késői ebéd a tegnapelőtt készült gránátalmás, korianderes céklasalátával. Evés közben is azon gondolkoztam, hogy milyen hideg ez a kapcsolat. Játszma. 

Este elmentem úszni. Nem ment túl fényesen, kevés volt a levegő, de végigcsináltam. Muszáj. Elkezdett szúrni a lábam, a combtőben, a lágyék részen. Aggódom. Nem örülök, hogy januártól mégsem mehetünk a felnőttoktatással a MOM sportba. Kereshetek másik uszodát, hogy ne maradjon ki több hónap úszás nélkül. Nem szeretnék még se térd- , se csípőprotézist. A térdem mostanában egészen jó, a csípőm viszont aggaszt. A már majdnem egyheti kihúzható kanapén alvás se tesz neki jót. "poénból" mondtam F-nek, hogy cserélhetnénk egy kicsit, ha már ő úgyis unja, hogy a franciaágyhoz van "kötve", a nyár nagy részét is ott töltötte, de ezt nem hallja meg. 

Ma már 4. napja beteg.

Korán kelek, két órát sétálok a kutyákkal, barátokkal. Tök jó a hangulat, beszélgetünk mindenféléről, karácsonyról, rólunk, rólam és F-ről.. bennem van egy furcsa érzés. Nem vagyok önmagam. A barátaim előtt nem vagyok őszinte, Gondolkodom: miért zavar, hogy újra egy fedél alatt élek (na, jó, nem költöztem vissza az összes ruhámmal) a férfival, akivel cca. 18 évig éltem együtt. Akit szerettem, szeretek(?). Miért érzem magam feszéjezve? 

Azért, mert nem tudom, hogy hogy állok magammal, vele. Fél-egy évvel ezelőttig azt gondoltam, hogy én OK vagyok. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem. Azóta keresem magam. 

16-17 év boldogság után széthullott az életem. Vagy csak a képzeletbeli cukormáz tartotta össze eddig is. Csak nem akartam beismerni. Hogy miért? Azt hiszem azért, mert azt, hittem, velem van a baj, én nem csinálok valamit jól. 

Ez már a második komoly kapcsolatom. (OK, nem volt egyébként sem sok, egy kezem össze tudom számolni) S ebben, 17 év után dejavum volt júniusban. Kétszer éltem meg, hogy ott állok az általam szeretett férfi mellett és azt érzem, hogy nem érzi, hogy szeretem, hogy egyedül vagyok mellette, hogy hiányzik a társ...

E második alkalom megrázott. Miért vagyok másodszor ugyanabban mederben két különböző férfival? Elkezdtem ezt a témát boncolgatni, pszichológushoz járni....

No, de térjünk vissza egy kicsit a mához. Szimpla vasárnap. Ahhoz képest, hogy a hét elején még arról beszékgettünk F-vel, hogy jó lenne  kimenni Auztriába még egyet adventolni, ő csütörtök óta beteg. Kezdődött egy torokfájással szerda este, aztán csütörtökön COVID tesztet csináltunk, melynek eredmény a várakozásaim szerint: negatív. Aztán csütörtökön egy szóváltás volt abból,  hogy felhúztam magam azon, hogy exfeleség és első szülött leányzó bepörgette F-t, hogy az ex apjának is így kezdődött a Covid és 4 nagy múlva életveszélyes szaturációs adatok miatt körházba került... Mindez este 8-kor. Az én hozzáállásom az élet megpróbáltatásaihoz: nyugi,gondolkozzunk higgadtan. Nos, e szerint álltam a 88-as véroxigénszint kérdéséhez is, Miért kell mindjárt azt vizionálni, hogy F is kórházba fog kerülni Coviddal??? Persze én voltam az, akit idegesít, hogy a lánya aggódik az apjáért... és én miért utálom ennyire őt? Mármint F-t. (Nos, ezen a ponton megint elgondolkodtam, hogy ki is vagyok én és vajon ki F??? )

Pénteken 5  covid tesztet kellett hoznom a patikából. Folyamatos véroxigén mérés, parázás. Én próbáltam nyugodt maradni, kívül maradni a helyzeten. A délutánt a cardio vasculeásris centrum ambulációján töltöttük, 3 féle covid teszt, röntgen, ekg... Eredmény minden COVID teszt (gyors, per, s még egy) negatív, EKG tökéletes, nincs szívritmuszavar se--- szerencsére. Míg az eredményre értünk egymás mellett ültünk, neki folyton pettyeget a messenger, irogatott. Engem az ideg vetett szét, legszívesebben otthagytam volna, mert tudtam, hogy az exe és a nagyobbik lánya éppúgy tengerentúlra tartó gépen űl, a kisebbik lánya barátjával, vele biztosan nem csetel... no, de akkor vajon kivel???? Miután megkapta az eredményt, s szerencsére semmi komoly baja, próbáltam ponkodva "beszólni", hogy nekem volt igazam, kár volt az aggodalomért....

Szombaton dolgoztam, de mielőtt elmentem, volt alkalmam csekkolni a telefonját. Tudom, személyiségi jogok, levéltitok meg minden, csakhogy amikor sok éven keresztül úgy érzed, át vagy vágva, hazudnak neked, akkor néha tudni akarod az igazságot... Nos a kórházból, mellettem ülve egy régi nő ismerősnek irogatott, hogy most épp ápolom, de hűvös a hangulat, stb.A "kedves" ismerőse ajánlotta, hogy hoz neki kaját. ( Milyen képmutató játékok ezek. Hiszen ez a nő a nála idősebb férjét, amikor az már ápolásra szorult volna, elhagyta, s most épp segítséget ígér egy betegnek.Pfff)  Nem mondom, hogy nem tudtam volna rárontani a fürdőben és a képébe vágni, hogy kivel szórakozzon.... de nem tettem. Elmentem dolgozni, s közben azon kattogtam, hogy tudom ezután manipulálni. 

Miután befejeztem a munkát, elmentem patikába köptetőért, bevásároltam... s "haza"érve elkezdtem főzni, beteget ápolni. F naggggyon rosszul volt. Illetve csak szerinte, szerintem, pusztán csak odafigyelést akart. 

Ma 4.napja szenved. Mára már szerinte tüdőgyulladása van. A kardiológián készült röntgen alapján hörkurut, de sebaj, ma megint mentem a patikába, erre való valamiért. Főztem neki immun boost szirupot. Kipréselt magából egy  "jó, egy itt vagy"-ot. "Mi lenne velem nélküled?"-et. Miután tudom, hogy régi, nő ismerősöknek előadja a nagy, elhanyagolt beteget, mondtam neki, hogy remekül el lenne, hiszen van hárem akit mozgósítana.

Szóval azt hiszem, hogy egy valamilyen szintű nárcisztikussal éltem, élek együtt. Keresem magam, kattog az agyam.