Egy pszichológus ismerős tartott régebben terápiás írás wbrkshopokat, vagy valami olyasmit. Nem voltam, nem tudom, hogy mit is takar a terápiás írás, de én most ezt a virtuális naplót annak szánom a magam részéről. 

Hogy miért van rá szükség? 

Mert az elmúlt egy év történései, mármint  a saját életem, érzéseim, felvillanó múltbéli mondatok... elbizonytalanítanak. Miért történik mindez? Hol csúszott valami félre. 

2004 szeptemberben ismertem meg F-t egy társkeresőn, ahol már fent voltam egy ideje. Nem volt túl sok pasi az életemben. Volt egy óvodáskori, majd 2 általános- gimiskori plátói szerelmem, 17 éves koromban volt egy barátom, akit a nyári szünetben ismertem meg, de a tanév kezdete után a nagy távolság miatt én lezártam ezt a szerelmet. Aztán jött egy pár évvel idősebb srác, akibe szerelmes lettem, de nem talált viszonzást. A szalagavatóm estéjén megismerkedtem egy magas, kézilabdázó, üzletkötő sráccal, akivel kölcsönös volt a dolog, de pár hónap után azt éreztem, neki egy anyapótló kell, nem barátnő. Így dobtam. Apám nemtetszését fejezte ki: örülhettél volna, hogy a szívműtéteddel együtt valaki el akar venni feleségül. Akkor elvicceltem ezt, de így sok év után már nem annyira vicces, hogy a saját apám ennyire leértékelt. Nemsokkal ezután megismerkedtem a A-val, kihez egy év múlva férjhez mentem. Apám nem kedvelte. Családilag volt "szarkavarás" a házasságunk első évében. De erről majd máskor. A a gyermekünk megszületése után 4 hónappal elment ki külföldre dolgozni, elkezdődött a távházasság, de voltak céljaink, így tudtam, miért csináljuk. DE persze ez 8 év után, amikor már - normál értékek szerint nézve a dolgokat- mindenünk megvolt, nem ment simán. Eléltünk egymás mellett, aztán A elköltözött. Akkor először által, egy ablak előtt, mellettem A, s én arra gondoltam, hogy miért nem érzi, hogy szeretem, s hiányzik, s nem akarok elválni. Aztán mégis elváltunk. Persze szerinte én voltam az oka. Szar volt. A gyerek 8 éves. Mikor megmondtam neki, hogy az apja elköltözik, ha hazajön külföldről sem lakik majd velünk, csak azt válaszolta: anya, eddig is ketten voltunk. Akkor ez a mondat megnyugtatott, de ma már tudom, hogy a gyereknek is és nekem is jó lett volna, akkor egy pszichológussal feldolgozni az eseményeket. Nekem elvileg 2 évembe telt, meg túltettem rajta magam, hogy nem kellettem, hogy a gyerekemnek nem tudok családot teremteni....S elkezdtem társkeresőzni. Így találkoztam F-el, aki álnéven, 10 évet letagadva volt fent a társkeresőn. 

Emlékszem, először a Bazilikánál találkoztunk, ebédidőben. Meglepett a vicces, hihetetlenül bozontos szemöldöke. Még soha senkit nem láttam ekkora szemöldökkel. Vicces, kedves volt. Akkor mondta el, hogy álnéven van fent  a társkeresőn, mert sok ember ismeri... Valóban sok, és neves ismerőse van.

Rögtön az első randin elmondta, hogy nem rég vált el, de már 4 éve lehagyta a felesége a két gyerekével. Találkozgattunk. Összejöttünk. Boldog voltam , hogy mégis, a szívműtétemmel együtt kellek valakinek. Az első intim együttlétben, amikor lekerült rólam a blúz és látszottak a műtétek nyomai, kicsit ideges voltam, vajon mit szól. Nem foglalkozott vele. Megnyugodtam.